Hivatalos történet

 2008.12.06. 11:45

Hivatalos történet

Kérdezd meg a Linkin Park gitárosát, Brad Delsont, hogy mely együttesekkel szeretne együtt turnézni és ő már mondja is a választ. "Megmondtuk a menedzserünknek, hogy válasszon ki egy bandát és mi turnézunk velük" - hangzott a válasz. "A mi zenénk elég változatos ahhoz, hogy nagyon sok bandával együtt tudjunk játszani."

Delson érthetően büszke a debütáló album, a Hybrid Theory változatosságára és egyediségére. (A Hybrid Theory az együttes eredeti neve.) Egy erős hard-rockos alapra épített, hip-hop vokálokkal tarkított és elektronikus effektusokkal megbolondított albumot adtak ki. A Linkin Park hangzás teljesen egyedi és finoman csiszolt, köszönhetően az LP lendületes és természetes zeneírási stílusának. De a Linkin Park háza táján szinte minden természetes, ez a dél-californiai gyökerekhez vezethető vissza.

Delson és az MC/vokalista Mike Shinoda ugyanabba a középiskolába jártak és ugyanitt ismerték meg a dobost, Rob Bourdont is. Shinoda akkor ismerte meg DJ Joseph Hanh-t, amikor a Pasadeniai Művészeti Centerben tanult. A puzzle utolsó darabja Chester Bennington, aki Arizonából érkezett és már 16 évesen demókat készített.

"Amióta megtanultam beszélni, mindenkinek azt mondtam, hogy én majd énekes leszek" - mosolyog Bennington. "Két éves koromban körbe-körbe szaladgáltam és külföldi dalokat énekeltem - még hangfelvételeim is vannak erről!"

Chester gazdag, érdes hangja azonnal illett Shinoda utcai rappeléséhez. "Szerintem Mike és Chester egyik legjobb tulajdonsága, hogy mindig annyira összehangoltak, amennyire csak lehet." - mondja Brad.

Azt akarjuk, hogy amikor az emberek meghallják a hangunkat, egyből ránk ismerjenek: "Ó, ez Linkin Park!", és ne azt mondják, hogy "Hallottam ezt a hip-hopos részt, de ettől a durva metáltól szétmegy a fejem!"

Dinamikusak szeretnénk lenni, de mégis próbáljuk elérni az összehangolt hatást, amiről a minket hallók egyből felismernek minket."

Ez az összetartó stílus és a könnyen megjegyezhető dallamok azonnali hatást váltottak ki, már az együttes legelső nyilvános fellépése után, amelyre a los angelesi The Whiskey Clubban került sor. Az első "városkörüli" turné után kérte fel őket a Warner Bros. Kiadó. Az első lemez producere Don Gilmore lett (Eve 6, Lit, Pearl Jam). "Sok emberrel találkoztunk és nagyon nehéz volt meghozni a döntést" - mondja Shinoda a producer választásról. "De Donnak, azon kívül, hogy jó hangokat csinált, sikerült minket rávenni a dalszerzésre is."

A végső eredmény egy ügyes, melodikus hangzás komoly, elgondolkodtató szöveggel. "Próbálunk igazi, mindennapi érzéseket vinni a dalszövegekbe, amik kérdéseket ébresztenek benned vagy amik által felfedezed a saját sötét oldalad."

Ez a hangzás volt jellemző olyan előadókra is, mint a Defstones, Nine Inch Nails, Aphex Twin és a The Roots, de a legtökéletesebb hatást a Linkin Park Hybrid Theory című albuma érte el a friss tehetséggel, ügyes összehangoltsággal és profi vizualitással.

"Egész életemben ezt akarom csinálni, és érzem, hogy ez sikerülni is fog" - mondja Chester. Rengeteg kemény munka, siker és kudarc után mindent könnyebben kezelsz és így bármit el tudsz érni."

Xero

A Xero egy kis együttes volt, amit Mike Shinoda és Brad Delson alapított 1996-ban, abban az évben, amikor Brad és Mike érettségizett. Az eredeti név, amit választottak, az a SuperXero volt, de ezt később átírták Xerora. Miután Mike leérettségizett, úgy döntött, hogy a californiai Pasadenára fog járni, ahol festészetet tanul. Itt találkozott Joseph Hahnnal, a törekvő illusztrátorral, és megkérte, hogy csatlakozzon hozzájuk. Úgy látták, hogy Joe tökéletes a csapatba, egy olyan ember, aki hozzá tudta adni a hang egy másik dimenzióját a dalokhoz. Időközben Brad elment az UCLA-ba tanulni, ahol Dave Farrellel lakott egy szobában. Farrell kiváló basszusgitáros volt, ezért hamarosan ő is csatlakozott a Xero csapatához. A banda 1997-ben felvett egy négy dalból álló demót, amin Mark Wakefield énekelt a srácokkal. Adtak egy koncertet Los Angeles-ben, majd a Zomba Music megrendezte nekik az első igazi koncertjüket, ahol az SX-10-zel és a System of a Down-nal játszottak együtt. A fiúk hamar rájöttek, hogy rájuk valami különleges vár és elkezdték komolyabban venni a dolgot. Ekkor már érezték, hogy nagy jövő áll előttük a zenei életben. Időközben Mark Wakefield otthagyta a bandát, hogy a Taproot nevű csapat menedzsere legyen. Így megüresedett egy hely a bandában, amit Chester Bennington töltött be. A Xerot ilyenkor nevezték át Hybrid Theoryra.

A Rhinestone egy prototípusa a Linkin Park Forgotten című dalának.

Bár a neten nagyon kevés rendelkezésre álló felvétel van, azonban egy rövid koncertről tudunk, ami 1997. augusztus 10-én volt megrendezve, a Los Angelesben található Lynus Brook Clubban. Itt a Xero a Cypress Hill nevű rapbandával lépett fel. Az LPU képgalériában van egy olyan szórólapnak a képe, amin a Xero a Cypress Hilllel és a System Of A Downnal játszott együtt. Nem tudjuk kiadni ezt a képet, mert ez az LPU exkluzív képei közé tartozik, és ha meg akarod tekinteni a képet, akkor regisztrálnod kell a Linkin Park Underground oldalára.

A Lynus Brook Clubban a következő dalok hangoztak el:

1. Rhinestone
2. The Team
3. Reading My Eyes
4. The Untitled
5. Explode
6. Stick N Move
7. Now I See
8. Fuse

A "The Team" és az "Explode" nevű dalokat nem lehet megtalálni az interneten, még dalszöveg formában sem. Egyéb Xero számok, mint péládul a "Pictureboard", "Now I see", "Untitled", "Rhinestone Part 2" és az "Esaul" megtalálhatók valamilyen formában.

Hybrid Theory

Miután Mark Wakefield elhagyta a Xerót, Mike Shinoda egy új énekest keresett a bandába. Ezzel egy időben Brad Delson belefogott a kommunikációs diplomája részeként a gyakornokoskodásba. Ezt a feladatot a Warner Brothers Records képviselőjénél, Jeff Blue-nál végezte. Jeff szólt Mikenak és Bradnek, hogy van egy kiváló énekes az Arizona államban található Phoenixben. Ő volt Chester Bennington. Mike és Brad mondták Chesternek, hogy vegye fel a demóját. Miután ez megtörtént, Chester lejátszotta a demót telefonon keresztül. Mike le volt nyűgözve a Chazy hangjától. Chaz megpróbálta kihasználni hangja előnyeit és képességeit, hogy formába öntse azt. Ez sikerült is neki, olyannyira, hogy azonnal csatlakozott a bandához.

Miután Chester Bennington belépett a Xeroba, a banda, átkeresztelte magát Hybrid Theoryra és 1999-ben kibocsátott egy demót. A fiúk innentől már az első album kiadására koncentráltak. Azáltal, hogy a srácok éjt nappallá téve dolgoztak egy North-Hollywood-i kis stúdióban, a banda egyre tehetségesebbé vált. Hamarosan felfigyeltek rájuk a The Whisky nevű, Los Angelesben található klubban. Egy csapásra az egész város kedvenceivé váltak.

Kyle Christener egy éven keresztül volt a banda basszusgitárosa. Azért ő, mert abban az időben Phoenix egy olyan bandával turnézott, aminek szintén ő volt a basszusgitárosa. Ez a csapat a Tasty Snax volt.

Amikor Chesterék már célegyenesben voltak az albummal, megváltoztatták a nevüket.

Chaz kitalált egy új nevet: Lincoln Park. Az ihletet a californiai Santa Monicában található park adta, melyet ma már Christine Reed Parkként ismernek. Chestert mindennap ez a park vezette ahhoz a stúdióhoz, ahol a demókat felvették. Chaz úgy gondolta, hogy ez egy tökéletes név lesz, mert az Amerikai Egyesült Állomokban nagyon sok Lincoln Park van, így biztos, hogy a Lincoln Parkok közelében lakók felismerik majd őket. Tetszett neki az is, hogy a névnek nem volt jelentése, de még is ki tudta magát fejezni a zene által. Azonban a Lincoln Parkos ötlet hamar elveszett, mivel kiderült, hogy a weben már foglalt a lincolnpark.com nevű domain név, így a banda a Lincoln szót átírta Linkinre. A banda történetében egy új fejezet kezdődött.
A jó zenészek, jókor, jó helyen megtalálták a megfelelő célcsoportot (ami szerencséjükre a tervezettnél sokkal szélesebb spektrumú), és a 2000-ben megjelent album 24 millió példányban kelt el világszerte. A lemez két vezető dala, a Crawling, illetve a One Step Closer az alter rock listákat egy évig folyamatosan vezette, és számos mozifilmben szerepelt betétdalként. A Hybrid Theory-t három Grammy-díjra is jelölték, ebből egyet el is nyertek, majd az MTV is két kategóriába jutalmazza a fiúk munkáját. Az új felállás ?katapultálása? az undergroundból olyan jól sikerült, hogy nehéz lett volna übereleni, és nem is tudták a második albummal.

Meteora, a spirituális

A fiúk természetesen a turnébuszon is az új dalokon gondolkodtak, a fejükben rengeteg dal született, és az új korong címe is: Meteora.

A fiúk egy utazási magazinban látták meg a görögországi sziklaépületeket, és annyira spirituálisnak gondolták, hogy eldöntötték, ez lesz az új cím.

A címadás után (bár ez sokszor fordított: előbb lesz kész a lemez, és utána agyalnak a címen) 2002-ben megint stúdióba vonultak, és a rengeteg félkész dalból megpróbálták néhányat kiválasztani, amely túlszárnyalhatja az első ?gyermek? sikereit.Bár a Meteora is nagy eladású korong (11 millió fogyott belőle, a fele csak az Államokban), messze nem tetszett úgy a rajongóknak, mint a Hybrid, de talán ehhez az is hozzájárulhatott, hogy mind a hangzás, mind a rapének-betétek túlságosan hasonlóak voltak az első lemezen találhatókhoz. Az anyaggal ismét turnézni indultak, fesztiváloztak, díjátadókra jártak és olyan előadókkal léptek fel, mint Mudvayne, Xzibit, a Blink-182, a Limp Bizkit, a Deftones, a Metallica, a System Of A Down vagy a Blur. Hamarosan megjelent egy koncert CD-DVD, és elkészült egy érdekesség is: közös album a rapper Jay-Z-vel. A Collision Course albumon közösen énekelték és rappelték el egymás dalait, zeneileg és ötletnek is rendhagyó volt. Újabb Grammy-díjjal és hatalmas lemezeladásokkal megint a csúcson voltak. Onnan pedig csak lefelé vezet az út.

Szétszéledtek, összejöttek

2005 a próbálkozások éve volt. Mindenki elindult a saját útján, de nem akarták a Linkin Parkot sem elhanyagolni. Chester saját projektbe kezdett egy új zenekarral, a Snow White Tannel, de nem adtak ki lemezt. Azonban Shinodának bejött saját formációja a Fort Minor, a hiphop formáció (ezzel a rapper visszatért zenei gyökereihez) egy albummal és több kislemezzel is debütált.

Minutes To Midnight

A mellékvágányok után azonban útjaik újra keresztezték egymást, és sok dalötlettel újra elkezdtek stúdiózni 2006-ban. A munka során 101 dallal dolgoztak 14 hónapon át, és a várva várt album 2007. május 14-én végre megjelent Minutes To Midnight címmel. Az anyag sokkal instrumentálisabb, mint elődei, még bendzsót is hallhatunk rajta, no és a membránjainkat sem kímélik a fiúk.

Történet 2.

Suliból buliba

Valamikor 1991-ben, egy forró nyári napon két srác rocktörténelmet ír. Persze fogalmuk sincs arról, mit tesznek. A 14 éves Mike Shinoda és 13 éves haverja, Brad Delson suli után egy koncertre igyekezik Santa Monicába. A buli helyszíne: a Lincoln Park. Két valódi legenda lép fel aznap este: az Anthrax és a Public Enemy, akik prímán tudják kombinálni a rapet és a rockot. Ismerősen hangzik a képlet? Nem véletlenül! Mike és Brad a nagy ugrálás közepette dönti el , hogy ők is ilyen zenét akarnak játszani. Gitárt ragadnak, és zúznak.... azaz csak zúznának, ha tudnának játszani. Még évek kellenek ahhoz, hogy igazi zenészekké váljanak.

Az első lépések

Kell egy dobos! A srácok nem törik túlságosan a fejüket: gyorsan beveszik Rob Bourdont, akivel néha-néha kedvtelésből már játszottak együtt. Brad lakótársa, David "Phoenix" Farell megragadja basszusgitárját, és a kezében is marad. Mike a gimi után művészsuliban éli ki kreatív hajlamait, ott fut össze Joseph Hahnnal is. Elrángatja egy próbára, ahol hamar kiderül : Mr.Hahn könnyen feldobhatja a banda hangzását DJ-ként. Az első énekes , Mark Wakefield - vagy ahogy a srácok nevezték: Xero - belépésével teljes a banda. A probléma csak annyi, hogy a demó elkészültével Xero azonnal bemondja az unalmast, és lelép. Pedig ha tudta volna....

Chester közbelép

Évekig tartó frontemberkeresés következik, de bőven megéri a fáradozás - Brad egyik haverja egy szép napon bemutatja a csapatnak Chester Benningtont. A srácok egyből megtalálják a közös hangot. Chester ennek örömére három napig dekkol egy pici stúdióban, hogy újra felénekelje a már elkészült dalokat.Munkája végezetével telefonon mutatja meg a srácoknak, mire jutott. Azonnal beveszik a bandába , így az újdonsült frontember gyorsan ott is hagyja régi zenekarát, a Grey Daze-t, felmondja a pincéri állását Arizónában, és feleségével, Samathával Los Angelesbe teszi át székhelyét.

De mi is az a Linkin Park?

A befutáshoz persze egy jó névre is szükség lesz. Meg is van: legyen a nevük Hybrid Theory ! Ajjaj, ezzel csak egy probléma lesz: van már egy banda, amelyik ezzel a névvel nyomja. Akkor legyen Linkin Park! Hogy miért is? Emlékezzünk rá: Mike és Brad a Lincoln Parkban döntötte el , hogy márpedig ők szenészek lesznek. Mindössze annyit tesznek , hogy kiejtés szerint írják le a Lincoln szót.Így kapják meg azt a nevet, amit manapság már koncertről koncertre több tízezer ember skandál torkaszakadtából.

Szerencsés flótások

Mivel rengeteg USA-beli városban található Lincoln Park elnevezésű közterület, mindenki azt hiszi helyi csapatról van szó. Pont ezért szinte elárasztják őket koncertlehetőségekkel, így pedig könnyen felfigyelhetnek rájuk a kiadók is. Hogy mikor esett meg a felfedezés? Azonnal! A szétszkreccselt rockzene mindenkinek bejön, ezért 2000. augusztus 24-én megjelenhet a Hybrid Theory című album , amelyet nem kevesebb mint 15millió példányban kapkodtak el a rajongók. 2002-re már a kritikusok is a lábaik előtt hevernek - megkapják az MTV Video Music Awards, valamint az European Music Awards díját, és mintegy mellékesen, egy Grammyt is hazavisznek. Azóta bármihez nyúlnak az arannyá válik - vagy sokszoros platinává! Sem a Meteora , sem a Jay-Z -vel közös Collision Course lemezük nem tudott megbukni, a Minutes To Midnight pedig új magasságokba emelte őket! Csak így tovább, fiúk!

A bejegyzés trackback címe:

https://linkinparkrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr73807394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása